Judit Pogány
Born: 1944-09-10 in Kaposvár, Hungary
Known For: Acting
Biography
Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia
Filmography
2025
- BigBakShow as Vass Juci
2024
- Tonight We Kill as Csillag Ági
- Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk as Mesélő
2022
- The Grandson as Anci mama
2020
- Kimaradt körök as Nagymama
- Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák as mesélő
2019
- Neither with You as Valika
2018
- Citromos Mignon as Idős hölgy
2017
- Megérdemlem
- The Whiskey Bandit as Annuska néni
2014
- Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak as mesélő
2011
- Adventure as Sick woman
- Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese as mesélő
2010
- Haunted Holiday as Vilma
- Bogyó és Babóca 1. - 13 mese as mesélő
2008
- Adventurers as nagymama
2007
- Megy a gőzös as Mrs. Bajusz
2006
- The Eighth Day of the Week as Csibike - ügyvédnő
- The Prince's Respite as Luvnya
2005
- Egy szoknya, egy nadrág as Kamilla
2002
- Sobri, ponyvafilm as Bori néni
2001
- Mayday Mayhem as Piroska néni, igazgatónő
2000
- The Dream Car as Kovácsné, Vera anyja
1999
- Hippolyt as Mrs. Schneider
1998
- Ámbár tanár úr as Mimike
- Zimmer Feri as Vilma
1997
- Apa győz
- Dollybirds as Terike
- Escape
1996
- Szamba as Lidi
1993
- We Never Die! as Anya
1990
- Twilight as Overállos nõ
1989
- The Pregnant Papa as Rozi
- The Midas Touch as Monoriné
- Stand off
1987
1985
- The Treasure of Swamp Castle as Szaffi (voice)
1983
- A tranzitutas as Gizella
1982
- Another Way as Magda
- The Prefab People as Feleség
1981
- The Little Fox as Young Vuk / Kisrókák (voice)
- Heart Tremors
- Diplomafilm as Feleség (Wife)
1979
- A három jószívű rabló as Basztiánné
- A Priceless Day as Anna, Petõ felesége
- Disco Disco as Suzi Quatro
- It's all Moonshine
1975
- Identification as Vöröskeresztes nõ